–
Nézze, Szalmaszéky úr, a mi irodánk a hatékony
és gyors megoldásokra szakosodott. Ergo, ha ön azt olvasta a weboldalunkon,
hogy minden problémáját egy csapásra megoldjuk, akkor garantálhatom, hogy az
úgy is van. Tesszük mindezt egy szerény
összegért, s azt is garantáljuk, hogy e szerény összeg kiadása miatti
aggodalmaktól is mentesítjük magával, a problémamegoldó metódussal.
Szalmaszéky kikerekedett szemmel
nézte a megnyerő küllemű alkalmazottat. Kettőjüket egy modern íróasztal
választotta el.
Sok problémája volt. Túl sok.
Életében eljutott arra a pontra, amikor nemhogy a fényt nem látta az alagút
végén, de a problémahalmazok úgy álltak össze agyában, mint egy óriási,
kibogozhatatlan fonalköteg. Ez a cég pedig állítása szerint mindezt képes
úgymond „egy csapásra” megoldani. Természetesen hihetetlen volt számára ez az
állítás, de eljutott arra a pontra, amikor úgy érezte, nem válogathat.
–
Kérem, elmagyarázná nagy vonalakban, hogy mégis
mi módon képesek önök egy csapásra megoldani olyan szintű problémákat, mint az
enyém? – kérdezte az alkalmazottat, aki mosolyogva behunyta a szemét a
vékonykeretes szemüveg mögött.
–
Ez szakmai titok, de hamarosan megtapasztalja az
eredményt, csak legyünk túl a formaságokon.
Az alkalmazott elé tolta a terminált, amin az utalást el tudta végezni. Minden
elő volt már készítve, neki csak engedélyeznie kellett a tranzakciót.
–
De hát azt sem tudják, mi a probléma, vagyis
inkább átláthatatlan problémahalmaz, ami megoldásra vár… – Szalmaszéky nem
tudta befejezni aggódó megjegyzését, mert az alkalmazott felemelte a
mutatóujját.
–
Kérem, a szerződésben mi garanciát adtunk, hogy
ön számára tökéletesen orvosoljuk a problémát. Több száz ügyfelünk közül még
egy sem panaszkodott. De ha meggondolta magát, akkor még érvényteleníthetjük a
szerződést, és még csak kezelési költséget sem számolunk fel. A döntés az öné.
Azt ajánlom, ne szaporítsuk a szót. Kérem, legyen határozott: igen, vagy nem?
Ha pedig döntött, akkor hajtsa végre a tranzakciót, s a problémamegoldás
manővere azonnal működésbe lép.
Szalmaszéky egy darabig gondolkodott, de mivel minden olyan
kilátástalannak tűnt számára, végül arra jutott, hogy belemegy az alkuba.
Közelebb húzta a terminált, bepötyögte a PIN-kódját, és egy gombnyomással
engedélyezte a tranzakciót. Valahol a virtuális térben pedig egyesek és nullák
sorozataként egy szerénynek éppen nem nevezhető, ám ez esetben mégis méltányos
összeg cserélt gazdát.
–
Remek! – csapta össze tenyerét az alkalmazott. –
Nos, akkor hozzá is láthatunk!
Az alkalmazott kihúzta az egyik íróasztalfiókot, és egy szép nagy machetét
húzott elő. Szalmaszéky szája elkerekedett.
–
Jé! Hogy fért el abban a fiókban egy ekkora… –
ám a mondatot nem fejezhette be, mert a feje elvált a testétől, és mint tudjuk,
a beszédhez elengedhetetlen, hogy az ember feje a nyakán legyen. A fej pedig a
levegőben egyet bukfencezve, tompa puffanással zuhant a nylonnal letakart
szőnyegre.
–
Nos, ezzel meg is volnánk, Szalmaszéky úr! –
mondta az alkalmazott elégedetten, fakó kék szeme pajkosan csillant a
vérpettyes szemüveg mögött. A machetét
letette az asztal szélére és megnyomott egy gombot a telekomon.
–
Kérném a takarítókat. Egy problémamegoldó ügylet
lebonyolítva. No, és Esztike, kérem, rendeljen nekem párat azokból a sajtos
pizzaszeletekből! – tekintete néhány pillanatra elidőzött a széken ülő
Szalmaszéky nyakából ütemesen, ám egyre kisebb intenzitással spriccelő
vérsugáron – Ööö… nem, nem, Esztike. Nem kérek rá ketchupot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése