BÉKEJOBB
Valahányszor Aladár végigment a gangon, a gyomra görcsbe rándult, és a homlokán hideg verítékcseppek jelentek meg. A kényelmetlen jelenség csak fokozódott, mikor el kellett haladnia Szűcs Kázmér ajtaja előtt. Márpedig el kellett haladnia minden nap, volt, hogy napjában többször is. Másképp ugyanis nem tudta volna megközelíteni saját lakását.
Ezúttal is éppen arra járt, útban hazafelé, amikor Szűcs Kázmér hirtelen kilépett elé. Aladár nagyot ugrott ijedtében. Hetek óta félt ettől a találkozástól, ugyanakkor azt is jól tudta, hogy a dolog elkerülhetetlen, és előbb vagy utóbb be fog következni. Most pedig ott állt vele szemben Szűcs Kázmér vérben forgó szemmel, s a nyakán úgy duzzadtak az erek, mint valami groteszk hálófonat. Szűcs Kázmér alacsony ember volt, majd’ fél fejjel alacsonyabb, mint Aladár. Viszont alacsonyságát ellensúlyozta tömzsi, erőteljes testalkata, kopaszra borotvált feje, és rendkívüli ingerültsége. Amikor megszólalt, nyál fröcsögött a szájából.
– Megvagy, te sunyi gazember! Most elkaplak! Nem menekülsz!
Aladárban szinte megkristályosodott a vér a félelemtől. Magas homloka fénylett az izzadtságtól, keskeny arcából pingponglabdaszerűen dülledtek elő rémült, pocsolyaszín szemgolyói.
– Szűcs úr, kérem, nem rendezhetnénk el ezt a dolgot úriemberekhez méltóan?
Szűcs úr egy lépéssel közelebb jött, arca szinte érintette Aladárét.
– Megkörnyékezted a feleségemet, az sem volt úriemberhez méltó! – rivallta. – Hogy tudnád ezt jóvátenni?
Aladár zsebkendőt vett elő és megtörölte a homlokát.
– Kérem, Szűcs úr, ne itt kinn… menjünk inkább be. Ne a szomszédok előtt.
– Oké. Hozzád megyünk.
Odabenn Aladár elhatározta, hogy a lehető legdiplomatikusabb lesz. Italokkal kínálta Szűcsöt, még süteményt is vett elő.
– Kérem, a dolog egyszerű félreértés volt, semmi több. Higgye el, én csak beszélgettem a kedves feleségével. Nézzen rám: nem vagyok az a Don Juan típus.
– Az biztos. – Szűcs csaknem egy hajtásra megitta a méregdrága whisky felét, amit Aladár még születésnapjára kapott nyolc éve, és egészen ritka pillanatokra tartogatta. – Viszont az is igaz, hogy alamuszi macska nagyot ugrik!
Aladár lehunyta a szemét. Élete minden napját úgy élte le, hogy vigyázott, nehogy bárkit is megsértsen. Mindenkin segített, akin csak tudott. Egész életében az önzetlenség és a becsületesség vezérelte, és most ez a kopasz, primitív barom egyszerűen párhuzamot von közte és az úgynevezett „alamuszi macska” között. Mint olyan sokszor, most is csak lenyelte a gombócot. De Szűcs már gyúrta is a következőt.
– Az ilyen maguknak való, tudálékos barmok mindig a becsületességről papolnak, közben meg a saját anyjukat is meghágnák egy forintos kifliért. – Mindezt tele szájjal mondta. Szájából félig rágott süteménydarabkák potyogtak a szőnyegre. Aladár ismét nyelni készült, de valahogy nem ment. Maga sem értette hogyan, de a kezei önálló cselekvést kezdeményeztek, és mire feleszmélt, azon kapta magát, hogy a szomszéd mellkasán térdel, és csontos öklével püföli annak vörös képét.
Szűcs csak öt perc múlva volt képes felállni, és erősen támolygott. Nem a megivott whiskytől, hiszen rendkívül jól bírta az italt. Arca helyén egy püffedt, véres massza virított, egyik szeme pedig kezdett úgy kinézni, mint Rocky Balboáé, Ivan Drago hathatós ténykedése nyomán. Aladár elé állt, és szende, szégyellős arccal megszólalt.
– Ne haragudjon, Szűcs úr, igazán röstellem magam. Én nem akartam… béküljünk ki!
Kinyújtotta remegő kezét a szomszéd felé. Az rémülten odébb húzódott, egy esetleges újabb támadástól tartva. Aztán sután megfogta a kezet.
– Akkor béke? – kérdezte Aladár könnyeivel küszködve.
– Véfe. – motyogta Szűcs, amennyire nyúlszerűen feldagadt, vérző szája engedte.
Kázmér gyomra görcsbe rándult, és kopasz fején verítékcseppek jelentek meg, valahányszor hazaérve rápillantott Garam Aladár ajtajára. Gyorsan surrant be az ajtón, a lehető legkisebb zajt csapva. A konyhában irdatlan mosatlan hegyek várták, és a porszívó is ki volt készítve a szobában. Fáradtan lerogyott egy székre. Mérges volt ugyan, de eszébe sem jutott átszólni a feleségének, hogy hazajött. A falon átszűrődő férfias hörgések és nejének régről ismert kéjes sikolyai arról árulkodtak, hogy jól érzik magukat odaát. Isten őrizz, hogy megzavarja őket. Aladár mérges lenne…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése